Rólam
A pénzügyek világa ugyanannyi buktatót rejt magában, amennyi segítséget is. Joggal félünk tőle, hiszen nem olyasmi, amelyre felkészítenek bennünket az iskolában. Mégis meg kell barátkoznunk vele, mert anyagi helyzetünk nagymértékben befolyásolja életünket. Ha nem boldogulunk egyedül, merjünk kérdezni, persze nagyon fontos, hogy egy szakképzett pénzügyi tanácsadóval vegyük fel a kapcsolatot.
Pénzügyi területen az egyetem befejezése óta dolgozom ügyfelekkel napi szinten, és ez egészen 2014-re nyúlik vissza. Hosszú évekig banki ügyintézőként dolgoztam egy intézményben, ahol tapasztalatokat szereztem a hitelintézésben,biztosítások kötésében, befektetésekben, foglalkoztam magán- és céges ügyfelekkel, valamint jelzáloghitelekkel is.
Ezt a tudást igyekszem kamatoztatni és bővíteni, immáron nem egy bankhoz kötve, hanem függetlenül és teljes rálátással a piacra tudom az ügyfeleimnek a legjobb megoldásokat felvázolni.
Több tanácsadói cég is megkeresett közös munka céljából, majd egy ismerősöm ajánlotta Zsupcsan Zoltánt, a Pénzügy.sk alapítóját, hogy hallgassam meg őt is. Egyrészt nagyon szimpatikus volt hogy a cég hazai, Kassai eredetű és nem külföldi. Így egy fiatalos, innovatív, magasan kiemelkedő szaktudással bíró csapat tagja lettem. A banki éveim során már követtem a Pénzügy.sk oldalt, de nem is gondoltam volna, hogy ők állnak emögött. Kellemes meglepetés volt és büszke vagyok rá, hogy mára a csapatuk tagja lehetek.
Valljuk be őszintén, az emberek többsége eléggé szkeptikus a pénzügyi tanácsadókkal kapcsolatban, és sajnos az én tapasztalatom is az, hogy környékünkön nagyon kevés az igazán jó szaktudással rendelkező tanácsadó. Emellett a rohanó világunkban az emberek sem fektetnek sok időt a pénzügyeikre. Pontosan ezért vagyunk mi. Le tudjuk venni az ügyfelek válláról ezt a terhet, segítséget nyújtunk követelések és elvárások nélkül.
Mindenképp előny számomra, hogy rugalmasan tudok találkozót megbeszélni az ügyfelekhez igazodva, illetve ha neki nem megoldható, hogy bejöjjön az irodánkba, akkor bárhol tudok vele találkozni. Tény, hogy néha akár estig dolgozom, vagy éppen hétvégére tudjuk csak tenni a találkozót, de ezek az “áldozatok” a munkámmal járnak, és nem is élem meg őket negatívan. Miután az ügyféllel befejeztük a megbeszélést, személyre szabottan készítek mindenkinek egy rövid összefoglalót az elhangzottakról és a lehetséges megoldásokról, melyet e-mailben el is küldök. Ezzel kapcsolatban sok pozitív tapasztalat érkezett vissza hozzám.
Amiben segítek:
- Komfort: nem kell végigjárnod az összes intézményt. Mindent megoldunk egy helyen.
- Tapasztalat: Tudom milyen irányba érdemes elindulnod és helyes döntést hoznod.
- Aktuális információk: Nem kell napokig elévült fórumokat böngészned, velem mindent egyszerűen megértesz.
- All-in-One: Hiteltől a befektetésen át a pillérekig, 32 intézmény egy asztalnál, akár egy találkozón.
- Támogatás: A közös munka a szerződés aláírásával kezdődik, nem ott ér véget!
- Korrektség: Mindig őszintén válaszolok a kérdéseidre, mikor hozzám fordulsz.
Tanúsítványok
Harmadik nyugdíjpillér tanúsítvány
Második nyugdíjpillér tanúsítvány
Befektetések tanúsítvány
Biztosítások tanúsítvány
Jelzálog- és szabad felhasználású hitelek tanúsítvány
NBS regisztrációs számom: 273871
Betétek tanúsítvány